
Nagy-Rakita Melinda: Utazás a legendák birodalmában
Görögországtól Japánig A csillagos égbolt ősidők óta megmozgatja az emberek fantáziáját. Különösen igaz ez azokra a korokra, amikor az égi magasság elérhetetlen távolságban volt számukra.

Görögországtól Japánig A csillagos égbolt ősidők óta megmozgatja az emberek fantáziáját. Különösen igaz ez azokra a korokra, amikor az égi magasság elérhetetlen távolságban volt számukra.

Biztosan állíthatom, hogy szerencsés csillagzat alatt születtem. Ez nem azt jelenti, hogy nem történtek az életemben tragédiák, de mindig tovább tudtam lépni, a legmélyebb szakadékokból

Belegondoltál valaha, hogy milyen kicsi a világ, mégis milyen hatalmas? Érezted már, hogy homokszem vagy a végeláthatatlan sivatagban, melyet kedvére odébb fújhat a szél, és

Neked szól minden ének, kórusba kívánkozik az évszakok mesés madárhada. Néhol kicsit hamiskásba hajló, itt-ott disszonáns, bár lelki zenéje tökéletesen tiszta. Egy szólam örökké tiéd,

Fenségesen fájnak, félve fojtogatnak, szüntelen szikrákat szórnak szerteszét, sziporkázó szavakkal szorongatnak, szítanak, szakítanak. Üdén ünnepet üzennek, de minden fikarcnyi fényfolyam gyilkos gyémántba gyűrt gyarló gyertyalángok

Eljő. Borongós bátortalanul, őszülő halántékkal, könnyes, hunyorgó tekintettel, fénylő feketén, visszafogott vágyódással, szomjas önfeláldozón. Fontos vagyok számára, nekem gyűjti csillagait, mosolyt zengenek; szédületes szimfóniákba szenderülő

Hat ősz. Az első haldokló hithullás alélt magányba, eszelősen, eszméletvesztve, tagadó-tudattalanul a puszta porába, semmit nem értve, életbe haltan. Aztán követte másik öt csitítva, csendesülve

Amikor azt hiszed, már végleg egyedül maradtál, megérkezik, mintha érezné, hogy mindennél nagyobb szükséged van rá. Eljön hozzád az éteren keresztül, belopózik a kulcslyukon, egyre
az éjszaka bujaságát keresem – tó mélyén a súlytalanságig tévedésem három napja füstölög két gondolat között a visszavonásig kiábrándít a józan emlékezet – imára szólít
Zúgó, búgó kacagó hangok távolból suhannak felém. Egy régi nyár, kedves dallamok, szívünkben mámor, szenvedély. Érezni akarlak, hallani hangod, és a szívdobbanást. Újra karjaidba omlani,
Reflexió Tóth Árpád: Újév reggele című versére Én már lekéstem ezerszer temetésem, és mindig, mindenhonnan elkések, ettől nem fázok, bár sokszor nem értem, mitől lett
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.