
LhKitta: Fehérzaj
Erről mesélek egy mellékhelyiség folyosóján valami idegennek. Mennyire szépek a szemei, meg milyen a haja – mert éppen részeg vagyok, és kell a mélység, amit

Erről mesélek egy mellékhelyiség folyosóján valami idegennek. Mennyire szépek a szemei, meg milyen a haja – mert éppen részeg vagyok, és kell a mélység, amit

aki szépségre vágyik átlépi Róma kapuját feltárulkozik a világ dicsősége ottan tagadhatatlan szépségét ontja Róma de vetekszik vele Kleopátra csakhogy át kell kelni érte nagy

H ajótörött lelkek, bús szemükkel A földre meredve, némán utaznak J árművein a szürke nagyvárosnak Ó don, kifakult, fájó emlékeikkel. T itkaik mélyen egyre arra

Barna szárnya verdesett Tengelye körül forgott és nem értette mit jelent a vég A lepke bizarr haláltusájában nem volt irgalom A semlegesség arca figyelte őt

Elfut előlem szép, fiatal tavaszom, csak a könnyű, tarka-virágos szoknya akad fel a bodzafa ágán, s úszik utána a szélben a hosszú illat-uszálya. Elhagy már

a sok okos könyvön magamat átrágom patkány a betonbunker falát röpítnek engem bombabiztos metaforák mint agyvelőt halálos gázolás de én szelíd vagyok jóságos mosollyal török

Bíborcsiga búg, bolond bánat borzol, Omlik olcsó odú, oldoz oktalan opál, Cuppanó cukormáz, citrom cirógatás, Azúrkék aláhullás, aranysárga alagút, Dekadens délután dörömbölő dallam, Oboa omlása

van aki nem megy szívesen úgy tesz mintha vonatra várna csendben téblábol odabenn hol meleg az étel a kályha nem vár csodára holnapra mára.

Mindent akarok, S kezem a semmit fogja, Lábam elbotlik a legelső bokorba De fájó térddel és összezúzva Sem hullok a porba Folytatom utam, Ahogy meg

Ha eljön az idő, megtelsz láthatatlan célokkal, felfújódsz, mint egy szénsavbuborék. Megindulsz a pohár teteje felé az állóvízben, ami görcsösen kapaszkodik a falakba, mert “ki