T. Fiser Ildikó: Hiányzol
Acél cipőben járnak a percek, lépteik szívemre bilincset szögelnek. Minden egyes lüktető ütem nyomán, rablánc feszül lelkem sajgó zugán. Süket világba kiáltok hangtalan, nézlek a
Acél cipőben járnak a percek, lépteik szívemre bilincset szögelnek. Minden egyes lüktető ütem nyomán, rablánc feszül lelkem sajgó zugán. Süket világba kiáltok hangtalan, nézlek a
Frissen mosott emlékeink betöltik a szobát, alig jut hely a jelennek. Megszokásból visszafelé pereg a kopott kópia, lassan kisbabák leszünk. Egyre füstösebbek és egyre kisebbek
I. Vérző hajnalok fénnyel írt üzenetek lassan indulok II. pecsétje ragyog arcomra égett jeled egyetlen ösvény III. nyíló kapun át végtelen ragyogásban óarany kövek IV.
Ez itt a másik oldal. Azt mesélik, a házak összedőlve, megrepedve. Rakéta hull alá a földre, mégis egész családok élnek elfeledve. Az álmok érthetetlenek lehetnek
A titkok lassan kiszivárognak, csak a fák a tanúi, zúgásukat senki sem érti, nem hagyom, hogy nyomtalanul töröljenek le a létezés vásznáról, az elvágyódás nyomát
Honnan hová? Egyre följebb a föld alól vagy a földről a föld alá? Egyik cipőből a másik szögbe vagy a keresztről a kő alá? Honnan
A szó a híd, mely összeköt, az értelem, a szép beszéd. A téves eszme egyre több, a valóságtól messze lök, hamis szőnyeget hint eléd. Szivárványhídja
Tenger zúgásából érted-e nyelvüket? Semmi-azúr hullámok rendezik ajkuk. Kagyló gondolatok közé hull le szavuk, s hogy bölcsek ügye: térdepelj csak a partra! Időtlenül hosszúk az
Csak ténfergek. Nem porzik lábam alatt az út, a föld szürke aszfaltba bújt, ridegen kopog talpam alatt, nyomom sem marad benne, láthatatlan járok. Itt nem
Idegen vagyok a nagyvárosban, lakóhelyemtől mintegy kétszáz kilométernyire rovom a forgalmas, benzingőzös utcákat. Fürkészem a szembejövők tekintetét, de egyetlen ember szeméből sem olvasom ki a
Acél cipőben járnak a percek, lépteik szívemre bilincset szögelnek. Minden egyes lüktető ütem nyomán, rablánc feszül lelkem sajgó zugán. Süket világba kiáltok hangtalan, nézlek a
Frissen mosott emlékeink betöltik a szobát, alig jut hely a jelennek. Megszokásból visszafelé pereg a kopott kópia, lassan kisbabák leszünk. Egyre füstösebbek és egyre kisebbek
I. Vérző hajnalok fénnyel írt üzenetek lassan indulok II. pecsétje ragyog arcomra égett jeled egyetlen ösvény III. nyíló kapun át végtelen ragyogásban óarany kövek IV.
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.