A reggel nem kezdődhet el,
amíg a fogatok fel nem sorakoznak
a rajtvonal mögött.
A hajtók a helyükön,
testük kérdőjelet formáz,
felkészülnek a lovak ritmusára.
Vágta nincs.
A karcsú lábak átlós rendben
hajlanak, nyúlnak,
metronómként,
amit az előre betanult ösztön
indít el és állít meg.
A vágy a fegyelem pórázán
lelapult fülekkel várja,
hogy kitörhessen,
átcsúszhasson egy szabadabb iramba,
a hajtó keze megfeszül,
ló és ember egyszerre fojtja vissza
lélegzetét, és akkor…
megtörténik.
Lendület, emelkedés, zuhanás,
lábak tépik a földet,
gyorsul a szív,
megszületik a majdnem
tökéletes szabadság.
A tömeg egységként
hajol előre,
patákat számol
másodpercek helyett,
minden más érzet
nyomtalanul tűnik el,
maga a várakozás
válik létélménnyé.
Nem tart sokáig
a szárnyak nélküli repülés,
az idő visszatér
megszokott ritmusába,
ló és hajtója harmóniában
csendesednek el,
a por egyre kisebb alakzatokba
rendeződik mögöttük.
Egy újabb reggel ér véget
az ügetőn.