A szürkület lédús, roppanós fényénél
összecsókolózik a föld és az ég,
emlékek ébrednek pókhálós álmukból,
a lélek izgágasága elcsitul,
bágyadtan figyel,
a nap felé masírozó kadarkák
kékre festik a narancsot,
indigószín minden,
mint a különleges gyerekek aurája,
pedig ebben semmi különleges nincsen,
csak annyi, hogy a világ egy pillanatra
mozdulatlanná vált.
Forgószél tekeri örvénnyé a napot. Tenyerében ki-ki amit kuporgatott a hídra viszi. A vízbe beleejti; nincs már semmije. Eddig se volt semmi, hát fordul, elmegy.
A túl-közelből-szólás biztosan megzavar. Bársonyt borít a sebre. Pompás vöröse aztán erősen patakzik. Persze a késő este, a gyönge pillanat ideje veszélyes, mikor a gyanakvás
Csucsa felé épp így élhette meg a májust Ady Endre, s mintha nagy barna szemével nézném a magas szorosra kéken záruló eget, melyben az erdők
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
