Halj belém
s én is beléd
nézzük együtt, ahogy
életünk fonala lassan elég.
Csendben hallgasd
utolsó szívverésem hangját
s utolsó lélegzetem,
mielőtt becsukódik mögöttem
e földi lét
hatalmas ívelt kapuja,
s mielőtt lelkem elhagyná
elfáradt testem
mélyen ölelj magadhoz
s szeress még egy kicsit engem,
hisz nem tudom Odaát
mi vár?
Ha eljön
fekete hintóján értem a Halál?
Ha pont annyit fog ütni
az óra,
hogy nem lesz időnk
csak egy utolsó csókra
kérlek az olyan legyen,
hogy repítsen mindenen át,
tűzön, vízen,
születésen, végzeten.
Életem „i” betűjén
a pont az legyen!
Mikor halálhörgésem
zenéjétől
járja a ritmust a testem
s mikor az agyam,
mint egy mozi vásznán
le játssza nekem
életem filmjét
s rájövök
mi mindent hagytam ki
és mi mindent tehettem volna,
akkor,
amikor már nem jön el a holnap!
Azt kívánom, hogy Te legyél
az utolsó képkocka
mit szemem lát
a Te hangod legyen
fülemnek utolsó zenéje
az elégedettség és a hála
árassza el egész testem,
hogy ezt megélhettem!
Beléd haltam.
sok-sok betűvel, halkan.
Amikor már megpihen a kéz
s kifogy a tinta ujjaim alatt,
s én is elfogyok
az Univerzum Mindenségében,
újra beleolvadok.
Újra megszületve is
csak Rólad álmodok…
