Ajtónak háttal
kenyérvágó
kést élezni
asztalra morzsát
szórni ablakot nyitni
a koszos galambnak
hátha bejön… egyszer mégis
a szemközti tűzfalat nézni
magadba szállni
a romlottat kidobni
ablakot becsukni
vizet forralni
morzsát söpörni
asztalt teríteni
közben meg meg állva
szedni le szívedről is
a nehezet a talán szót
leülni
tudni magadat és
a világ feszültségét
földelni és érezni
hogy szép lenne
csöndben
egy sünt simogatni.
Meg-megborzong az ébredő reggel, fűszálakon hűs gyémántharmat ring. Álmából egyre később kel fel, s fáradt fényével int a bágyadt nap. Szántókon, tó mellett, zöld folyónál
Nem alszom éjszaka. A köhögéstől rángatózó mellkasom belesajdul a becsípődött idegszálakba. Nem alszik éjszaka a harcvonallal szétszakított ország, belesajdul a gyilkos tűzijátékba. Lehettünk volna rendes,
Álmainkat a végzet szétzúzta, nyíló szerelmünk ékes szirmait üvöltő szél tépi, végig dúlja, kilesve a szív rejtett titkait. Eltűnt a mosoly, a szem fátyolos, az
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
