A Dunához mentem a
parti napverte betonon követtem
egy poros bogarat repedés-menedékig
aztán lejjebb ültem kövek között bort ittam
a víz vitt zsákba tett állatot fecskendőt
vágódeszkát kötelet kampón elhordott cipőket.
Végül vitte az üveget.
A nap ment le a sodrásban változó arcom
kérdezett: Mersz még maszk nélkül szabadon
beszélni? Aztán besötétedett.
Követ a vízbe nem dobtam de egyet eltettem
hogy legyen mit feldobni és aláállni
ha élnék gyáva életet.
Ádám Tamás újságíróra, szerkesztőre, költőre emlékezünk
május 14, 2026