Kádár Tibor: Mozgalmas éjszaka

     Az egész lábam beleremegett, amikor felmorgott mellettem a kutya. Vajon csak a szomszéd macskája mászott át hozzánk egy kis éjjeli vadászatra? A ház urának arcát erős árnyékok keresztezték a kezében imbolygó viharlámpától. Látta, hogy ébren vagyok, de azért belémrúgott, amikor elment mellettem.
     – Hozz egy kancsó hideg tejet, és egy kevés kenyeret a vendégeknek!
     – Vendégeknek? – ásítottam.
     – Igen. Ma este nálunk fognak aludni, itt hátul a pajtában.
     Ketten csoszogtak a gazdám után. Kendőzetlen fáradtságuk a sötétben is látszott.
     Felugrottam, és már futottam is át az udvaron a nagy ház irányába. Az esti fejés még nem hűlt le teljesen, de már rezgett a tejszín a tetején.
     Házaspárnak tűntek. Fiatalok voltak még, de szemükben a sziklánnyi aggódás némi gyötrelemmel vegyült. A férfi zavartan simogatta poros kecskeszakállát. Különös módon viselkedett. Végignézte amint párja óvatosan leül a szalmára, de nem segített neki. Az lány felé nyújtottam az első bögrét. Kicsit közelebb lépve láttam meg hatalmas, gömbölyű pocakját.
     A hirtelen sikoltástól úgy megijedtem, hogy kilöttyintettem a tejet a földre. Gazdám nem késlekedett a pofonnal.
     – Nem a fiú a hibás, ne bántsa! – mosolya összeszűkült a fájdalomtól. – már a sarkon elfolyt a magzatvizem, nemsokára jön a baba.
     – Akkor mit ácsorogsz itt, te anyaszomorító, hozzál vizet a kútról – kaptam újra egy maflást, csak hogy tudjam, hol a helyem.
     Két vödör vizzel egyensúlyoztam visszafelé. Még nem láttam embert világra jönni, csak bárányok, és a gidák születésénél segítettem, de ott nem kellett víz. Odaraktam a lány mellé a vödröket, majd bátorítóan rámosolyogtam. Mást nem tehettem.
     A szokatlan hangokra, szagokra érdeklődve bújtak elő a jószágok. Nem bántották a lányt, csak kíváncsiak voltak ők is. Szégyenkezve fordítottam el a fejemet, mikor azon kaptam magam, hogy a szétterpesztett lábak közé bámulok.
     A gazdám és a férj kicsit távolabb ácsorogtak, és vadul alkudoztak. A kezükben arany csörgött. Olyan érzésem volt, mintha a piacon lennének. A férjnek sok pénze volt. Nem értettem, miért nem egy jobb házba kéredzkedtek be. Vehemensen hadonásztak alkudozás közben. Mindketten ugyanazzal érveltek, hogy “nem erről volt szó”, “így alakult”. Gyanakvó, és igen pénzéhes gazdámat nem könnyű meggyőzni.
     Jobb híján megkerestem a kutyát, és próbáltam megnyugtatni a szokatlan incidens miatt. Öntöttem neki is egy kis tejet. Még ki sem lefetyelte az egészet, amikor hirtelen felgyorsultak az események. Mire a lány fájdalmas üvöltése elhalkult, gyereksírás töltötte be a pajta falait. Pislogtam minden irányba. Vártam, hogy valaki majd megmondja, hogyan segítsek. De csak a házőrzőt kellett jobban simogatni.
     Az anya szoknyájával törölgette le a picit, majd rögtön rásegítette duzzadt mellére. Abba is maradt a panasz hangja.
     – Fiú!
     A férj megadóan bólintott, majd átadta az egész erszényt. Gazdám lelkesen számolgatta az aranyakat. Észre sem vette az új jövevényeket, csak lazán elment mellettük.
     Hárman voltak. A szerecsen volt a legmagasabb. Fekete köpenyére arany színű csillagászati ábrák voltak hímezve. Az indiait könnyű volt felismerni fehér turbánjáról, melynek színe ugyanolyan ragyogással világított a sötétben, mint a homlokán pöffeszkedő festékpötty. A harmadik rómaiakhoz hasonló fehér tunikát viselt, övét kövér erszények húzták a föld felé.
     Megkínáltam őket is tejjel, és azt tanácsoltam, menjünk egy kicsit ki az udvarra. Hagyjuk magukra a kis családot.
     Hálásan kortyoltak bele a hűvös tejbe. Az indiai férfi bajszára félhold alakban tapadt rá a tejszín. Tudtam, hogy magasan fölöttem állnak a ranglétrán, de valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag egyenrangúként kezeltek. Egy kis időre én is embernek érezhettem magam.
     – Ez a kis ember megváltoztatja majd a világot! – bal kezével közben letörölte bajszáról a tejet.
     – Jobb lesz az emberek élete a változás után? – kiváncsiskodtam.
     – Nem kell hogy jobb legyen, elég ha elhiszik hogy az – mosolygott a fehér tunikás.
     – Ha sikerül a gyereket megtanítani mindarra a tudásra, aminek birtokában vagyunk, akkor le tudjuk majd igázni az egész Római birodalmat.
     – Csatában verhetetlen a légió! – okoskodtam.
     – Nem fegyverrel fogunk harcolni, hanem hittel. Nem utálat, és rettegés fogja kísérni az úton, hanem félelem, és szeretet. Hidd el fiú, hogy akinek ma segítettél világra jönni, annak egykor Rómában lesz a trónusa. Követőinek nagyobb hatalma lesz mint ezidáig bármely császárnak. Emberek millió fogják majd imába foglalni a nevét!