Kabdebon János: Még kérded?

Halmokban szárad a fény az arcomon.
Üvegtestű álmok játszanak szertelen a balkonon
Ahogy igéznek. Szépek és kékek.
De vannak még csúnyák is, s akadnak, akik alig épek
Csak azok a csillogón csattanó végzetesen sodró
Pazar tények ne lennének,
Amitől, mint a lódobogás úgy hull a vérem.
Míg lassan enyészem,
Mint a hajnal az egyre erősödő nappal.
Ím, így inog a lét, akár egy törött lábú asztal.
Hátam mögött talicskát tolnak,
Minden, ami volt abban,
Míg előttem a jövő a színfalak mögé bújik,
Mint egy térdre rogyott három felvonásos darabban.
Amott a fény apró vakolathalmokban szárad,
Hanyag eleganciával sodorja az esti szél a lehulló téglákat.
Lényegtelen sorok portyáznak felettem,
Mint a betonos kislány száma a telefonkönyvben
Hova, merre megy velem az élet?
Még kérded!
Kéred, vagy nem kéred?