Pengő húrok közt élek
Széttérdelt az idő
Vaskos ráncaim egyre húzzák az arcom
Alszom.
Minden pocsolyában pattanó fény
Halkan lüktető dallam
Árok partján összegyűrt sörös doboz
Én vagyok.
Alszom.
Mint sunyi pillantás a tömegben
Spriccelő szavak a dühös esőben
Lóbáló kezek
Hattyúk széttárt szárnyai a parton
Pengő húrok közt élek
Széttérdelt az idő
Én vagyok. Alszom.
Meg-megborzong az ébredő reggel, fűszálakon hűs gyémántharmat ring. Álmából egyre később kel fel, s fáradt fényével int a bágyadt nap. Szántókon, tó mellett, zöld folyónál
Nem alszom éjszaka. A köhögéstől rángatózó mellkasom belesajdul a becsípődött idegszálakba. Nem alszik éjszaka a harcvonallal szétszakított ország, belesajdul a gyilkos tűzijátékba. Lehettünk volna rendes,
Álmainkat a végzet szétzúzta, nyíló szerelmünk ékes szirmait üvöltő szél tépi, végig dúlja, kilesve a szív rejtett titkait. Eltűnt a mosoly, a szem fátyolos, az
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
