Kabdebon János: A szfinx tükre

Saras lett a lábam,
Mikor a csillagporos tejútra léptem.
Hé, te ott! Kiáltott isten,
De én félre néztem.
Hányszor, de hányszor félre néztem.
Tükröket keresve,
Botolva, esengve, kutatva a nyomát,
Valahányszor szólít és kiált: Hé, te!
Én csak mentem tovább.
Talán féltem mit akar,
A szóval miért oly fukar,
Hogy még a nevemet sem mondja,
Ennyire nem lehet ostoba
Ennyire nem lehet otromba.
Aztán elhalkult a hangja.
Hé, te!- mondta csendesen utoljára,
Akkor ránéztem fennhéjázón, gőggel konstatálva.
Nem isten ez!
Ím, itt jő velem szemben a csillagok útján,
És csupa sár a lába!