Keresés
Close this search box.

Kabdebon János: A Doboz

Avagy szimbióta vagy parazita?

Előre! Hajrá! Mind, ki ellenem és velem.
Ide az összes parafenomént, egyházi és nem egyházi hívőt, istenest és istentelent! Mind higgyünk egy jobb világban, hiszen legfeljebb elrontjuk és rosszabb lesz. Úgy sem veszünk észre semmit.
No, de félre a tréfával.
Kissé furcsálom, hogy megnézem a tévében híreket, aztán elolvasom ugyanezt az interneten, és teljesen mást olvasok, mint amit láttam. Ezek szerint nem ugyanazt láttuk.
Na de oda se neki! Hát ez csak egy szennyes bulvár. Hazudhat, bocsánat, lódíthat egy kicsit.
Szeretem a bulvárt, bár meglett férfiember volnék, de néha még női magazinokat is átfutok az online térben. Elvégre a bélflórámról mindent tudni akarok, és érdekelne az is, mért szülnek későn a nők, és mért folyton császárral. Van egy másik furcsaság is, az a másik oldalon szerepel.
A férfias férfi szerepkör sem kapós mostanság. Persze, persze, hiszen elvált anyukák nevelik a gyereküket, mert a férjük halálra dolgozta magát, és közben csalta is, hiszen munka közben pihenésképpen kéznél van munkatárs, vagy az aktuális barátnő. Ha kérdeznénk, mondhatná: – Kérem, engem is egyedül nevelt az anyám. Nincs olyan apaképem, amibe kapaszkodhatnák.
Na, tessék, megint a nők a hibásak. Pasiprobléma? A pasik pénzzel dolgoznak, vagy politizálnak. A politika és az online média manapság a legnagyobb ópium ebben az országban. Egyszerű: A politikát nem a bölcsesség irányítja, a médiát pedig nem az igazság vezeti.
Tallózgatnék, hogy csökkentsem kaotikus írásom színvonalát. Tükrözöm a valóságot.
Ha bekapcsolom az okos tévét és bambán szeretném bámulni a kedvenc akciófilmemet, kivágják a legjobb részeket. Miért? A reklámidő sokkal fontosabb. Nézhetem, hogy vásárolja meg a halászbástyát az a két idióta vagy hogy milyen lesz a széklete a néninek, ha beveszi a gyógyszernek nem minősülő csodaszert.
Ha közszolgálok, akkor meg arcok és hangok.
Reggel is nézem nagyjaink arcát. Ma végeztem egy próbát. Az egyik politikusunk, talán a legnagyobb, nyilatkozott a tévében. Teljes harminc percig hallgattam feszült figyelemmel. Magamba szívtam a szavait, de az is lehet, hogy rágyújtottam közben. Éreztem, szédülök az erőlködéstől.
Miután eltűnt a képernyőről, belső meditációt folytattam az elhangzottakról. Lehet, hogy túlzásba vittem, mert semmi nem jutott az eszembe azokról a gondolatokról, amik elhangzottak a Nagy Dobozból. Később sem jutott semmi az eszembe.
Fura, mert ha elképzelem, hogy egy hegy tetején állok és hűs szellő simogatja a hátam, kitárom a kezem és repülni kezdek, ezt egy pillanat alatt átélem, és még mosolyt is csal a szám sarkába.
De ebből a fél órából semmi sem maradt meg. Tök mindegy ki beszél, ha csak ránézek az arcára, azonnal eltűnik belőlem minden, és képtelen vagyok egyetlen logikus gondolatmenetet végigkövetni.
Lehet, hogy meghülyültem, vagy ez a Doboz van rám ilyen hatással?
Fura világ ez. Máshol is így van?
Na és azok a szegény diákok is, akik mostanság módszeresen verik a tanárokat?
Hát az nem úgy volt. Az úgy volt, hogy a tanár nem üthet vissza, csak megvédheti magát.
Mivel? Mivelhogy porig alázták a tekintélyét. Na, de hát mi a tanár tekintélye?
Megmondom én, nem hagyom az olvasót gyötrődni vagy találgatni. Végül is lehet, hogy bomba lesz és elúszik a nyeremény.
Nos, a tekintély a tudás és a bölcsesség. A tanárban a tudást és a tudással járó alázatot és bölcsességet tisztelik a diákok.
„Na most, vagy buta a tanár és akkor megverhetem, vagy én vagyok buta és azért verem meg.”
Így a diák. A lényeg a tudás, vagyis én tudom, hogy a tanárt mindenképp megverhetem.
Hogy miért? „Mert egy köcsög vazze!”
Jó kör. Akkor jön (Nem a Tenkes kapitánya!) a Doboz és hoz egy olyan tökéletes káoszt, amin még Nagy Sándor is alsógatyát cserélne. Kétszáz olyan hírt mutat nekem, ahol a tanár volt előtte erőszakos, és különben is a mai világban két hét fejbelövés jár, ha fel merik szólítani azt a szerencsétlen gyereket. Slussz poénként, hátrányos helyzetű anyuka egyetlen pici fia ő. Esetleg ha felmentik a lurkót, akkor perel is.
De adnak olyan példát is, hogy a szülő veri a tanárt. Tényleg az a lényeg, hogy a tanár meg legyen verve? Szerintem a tanárképzőt össze kellene kötni egy önvédelmi tanárharcművészeti diplomával, és teljesítménykvótához kötni. Évente öt- hat küzdelem. Nem diákkal, medvével. Aztán lehet menni megtartani a magyar órát.
Azon mért nem gondolkodik el senki, hogy a családokkal van baj? Merthogy nincs otthonuk, no nem a fizikai értelemben. Mit jelent ma a család?
Ülünk a tévé előtt vagy dolgozunk, vagy a telefonunkat babráljuk. Ha ezt nem tudjuk csinálni, akkor elmegyünk számítógépezni. Ha ezt sem akkor elmegyünk máshova és ott nézzük a tévét. Ha meg nem megyünk akkor éppen telefonálunk. Van életcél, mit mondjak, a gyerekeink méltó utódként örökölik a tévénket és a mobilunkat, de még ez is hülyeség, mert nekik sokkal nagyobb tévéjük lesz és a nálunk már sokkal okosabb telefonunk, amiben sokkal nagyobb hazugságok lesznek. Nagy a káosz.
Most meg válság van, meg háború. Azt mondja a Doboz is, hogy válság van. Azt a rézfánfütyülőjét! A kutya ugassa meg! Nézem a Dobozt, ahogyan sietnek benne a nagy államfők, akik most mennek be a nagy tanácskozásra és megvitatják, most aztán mi lesz szegény Magyarországgal.
Hát én úgy láttam a Dobozban, hogy ez a kisebbik izé egyik embere meg azt mondta a nagy embernek, hogy menjen a p…-ba. A fene se érti. Most már ezt is lehet? Végül is háború van meg hazafiság. A politikában – mondja a Dobozban ücsörgő politikus, nincsenek érzelmi kérdések.
Nincsenek. Értem én. Számok vannak meg kvóták, meg tervek, meg programok, ilyesmik.
Így kell ezt nézni. A végrehajtást is pont ilyen érzések nélkül kell végig vinni. Aha. Persze Lajos bácsi érzéketlenül nézi, ahogyan kikapcsolják a gázt. A diák is érzéketlenül veri vagy köpi le a tanárt.
Én is érzéketlenül nézem az üres pénztárcámat. Majd veszek fel hitelt attól a banktól, aki uzsorakamattal ad kétszázezret, heti kétszázezer kamattal. Ők döntenek az én számláim felől, döntenek, milyen iskolába járnak majd a gyerekeim, és nézegetik a pénztárcámat, mennyi van még benne. Jelentem, nincs benne semmi. A „bótba” hagytam. Meg befizettem. Néha jó volna beszélgetni velük, hogy tényleg komolyan gondolják-e azt, amit mondanak. Vagy hogy értik-e? Sajnos ez nem lehetséges mert a kommunikáció egyoldalú. Csak az van, ami a Dobozból árad kifelé, befelé nem megy semmi.
Én nem értem ezt a demokráciát. Nem lehet, hogy ez egy kamu?
Hogy nem is mi választottuk őket, hanem a Doboz? Mi nézzük a Dobozt, aztán elhisszük, ami van, és aztán annyi időre elenged minket a Doboz, hogy elmehessünk szavazni. Aztán visszaülünk a Doboz elé és nézzük, hogy mért szavaztunk arra-erre, ez mért jó nekünk. A titok a Dobozban van. Aki a Dobozt uralja, azé a hatalom. Mióta az ember a földön megvetette a lábát, mindenki érte harcol. Őt szereti Isten és őt rontja Lucifer. Az ember is az emberiség nevében irtja az embert, vagy butítja. Aki uralkodik az emberek fölött, az uralkodik a mindenség fölött. Nem lehet, hogy ebben a téveszmében élnek a hatalmasok? Szerintem a Doboz uralkodik felettünk.
Kurt Vonnegut azt írja, hogy az olaj az emberiség ópiuma.
Kurt barátom, gondold újra a dolgot, mert az olaj erősen kifogyóban van, és az emberiség pont olyan kábán nézelődik a világban, mint amikor még kiapadhatatlannak hitt forrásokból tört fel a folyékony arany. Szerintem az emberiség ópiuma a Doboz. Mert a Doboz eszköz, az információ eszköze. Ami a tévéből, a mobilból, a laptopból ömlik rá az online térből végtelen áradattal és szűretlenül. Megbonthatatlan egységbe olvadva, szimbiótaként tapad az emberiségre. Az már egy másik kérdés, hogy mikor lesz parazita. Hogy a hasonlatnál maradjak a szimbióta kapcsolat az egymás kölcsönösségéből fakad, míg a parazita lét fontos szempontja, hogy az élősködő mindent megtesz azért, hogy a gazda egyed kölcsönösnek és nélkülözhetetlennek értékelje az együtt létet.
Nézz csak körül minálunk, és meglátod a jövőt. A jövőkép, az eszményi jövőkép az, hogy négyen-öten ülnek a Doboz előtt és bambán bámulják a benne történő dolgokat. Meg sem lep mindennek transzcendens mivolta, miképpen az ember önmagát bámulja, egy Dobozból. Lám megteremtettük önmagunk felsőbbrendű lényegét, mely közelebb visz bennünket az Isteni mivoltunkhoz. Addig hiszünk egy illúzióban, míg mi magunk is azzá válunk. Egy Dobozzá.

További bejegyzések