A fagyba belehellt az élet,
az arcod keretezi lélek,
a tájon valami úgy áthat,
ködfolt, nézd, épp ez a varázslat,
Fókuszba beremeg a műszer,
a szíved, elfeledett ékszer,
imája kifeszített vásznad,
királya égigérő szárnyad,
A vakfolt szemeden az árok,
én partján behunyt szemmel várok,
s az égi, koromsötét tóra
fénylik az ipiapacs szóra,
Napfény az eredeti fényed,
holdként visz ide-oda téged,
árnyékod mesebeli játék,
a szándék valódi ajándék,
Mondd, hol jársz te mesebeli lélek,
hol olvadnak mesebeli élek,
hol visszhang csak mesebeli félek,
hol nincs fagy, a mesebeli éltet!