Felgyúltak már a fények,
és lényed büszkén itta,
egy villanásnyi érdek,
és elveszhet karizma,
szemed takarja fátylad,
és hangjaid lidércek,
a lélek biztatást ad,
de legyőznek az érvek,
leülsz a kis sarokba
az álmod felidézve,
s az élrefordult kocka
a kezedbe igézve,
még álruhás a hajnal,
az éjszaka szorítna,
a kétely ijedt arccal
egy utolsót ordít ma,
s míg szemedben a fényút
vakfoltodon törékeny,
de lángpallossal kérúb
a testeden középen!