Baranyi Ferenc Egyszerű szavak anyámhoz című versére.
Engem nagyanyám vitt a templom hidegébe,
nyaranta minden vasárnap délelőtt,
mikor a legjobb rajzfilmek mentek a tévében,
melyekbe a képzeletem könnyen beleszőtt.
Fehér felkiáltójel volt a templom,
a vásárhelyi főtér szinte majdnem közepén,
úgy éreztem ott magam mindig,
mint váróterem sarkában a katonaszökevény.
A színes ablakokat néztem,
magamban meg ment egy belső mozi,
eltávolodásom nem biblikus volt,
sokkal inkább homéroszi.
Kérdéseimre nem volt igazi válasz,
vívódásaimmal magam maradtam,
nyálkás, majd pergamenszáraz ima
maradt a szívemben és benn a garatban.
Lázadónak mondott engem nagymamám,
de egyáltalán nem voltam, csak makacs,
kapaszkodtam, mint drótkerítésbe
a kunkorodó borszőlő kacs.
Ma már jobban értem:
nekem bizonyságot, reményt akart,
mert az óceánnak nem áll ellent,
csak egy szilárd sziklapart.
