Jóna Dávid: Emlékeim

Egyik este azon döbbentem meg, hogy a hiányaimmal határozom meg magam.

Hiányzik az utakon való eltévedés,
a motorháztetőre kihajtogatott térkép,
a kérdezősködés,
a felvett stoppos kiskatona története,
az útmentén szedett búzavirág csokor,
és úgy általában hiányoznak a véletlenek…
… és ekkor előjönnek rendezetlen sorokban a feltorlódott idő válogatott szépségei.

A hiányaim aztán beleszeretnek a régvolt ízekbe, illatokba, érzésekbe.
Lehet, hogy csak az az a mély átitatottság hiányzik, amivel akkor benne voltam az életemben?

Ma már nincs, akinek elmondjam, mert ha elmondanám, akkor nem értenék,
kínosan egyedül nevetnék a kelet berlini történeteimen, vagy amikor az alagútból kellett kitolni az ott félrenyelt Skodát. Így aztán társaságban hallgatok, s míg más mesél, aközben megy a belső mozi. Inkább sóvirág volt, nem búzavirág, az 5-ös út mentén szedtem anyámnak, aki aztán másnap kivitte a temetőbe, a Kincsesbe, ahogy a helyiek mondják, oda, ahol annyira szerettem hallgatni, ahogy búgtak a galambok. Úgy, ahogy sehol máshol.

További bejegyzések