Keresem a példákat,
s bizony, a példákban nincs hiány…
Brokátzsinórral elkerített létem s a valóság között vagyok,
ahogy leng a hinta az almafán…
Kavicsok közt utat talál az élni akaró virág,
az idő félelmet és hitet old,
egy mosolyban fogant könnycsepp,
felettünk az éjszaka köldöke: a Hold.
Hagyatékokban, hamukban, szóüledékekben,
s persze a banalitások bójái között
egy idő után érteni is akartam,
mi az évek során belém költözött.
Éjjel van, ülünk kinn kertben, Te kérdezel,
az árnyalatokat már felfalta az est,
a szomszédból mocorgás hallik,
úgy hallom: pozdorját rág a nyest…
A mindenről és a semmiségről
egyszerre beszélek Neked,
nem vagy megbabonázva,
a kérdéseket is mered…
Hogy érthetnéd, kedves,
ha még én sem értem,
az írás nem szárnysuhogással jött kiváltság,
még csak nem is érdem.
Keresem a példákat,
s bizony a példákban nincs hiány…
Brokátzsinórral elkerített létem s a valóság között vagyok,
ahogy leng a hinta az almafán…
