Szunnyadó falvak közt vicsorgott a hajnal,
Az éjszakát majmolta, csillagot lopott,
Játszott a patakban fénylő holddal,
Míg az ég sötétje vörösre kopott.
A puszta földjére habos ködöt köpött,
S amíg szétszaladt a krém fehérje,
Járkált a horkoló házak között,
Harmatot sírt a fű hegyére.
Felkeltette öreg szélbarátját
Hagyta, hogy korhadt hintákat lökjön
Nyikorgassa ajtók lusta szárnyát,
Szélharang között dalt hörögjön.
S míg fújta az öreg a régi dallamot,
A hajnal a szél lányát táncba kérte,
S deres ajkával száz csókot adott
A lánynak a lenge kézfejére.
Csillagfüzért akasztott fehér nyakába,
Dús csokorba jégvirágot szedett,
holdsugárszalag lengett a lány hajába’,
Míg pörgette az ébredő falvak felett.
S ahogy forogtak, orkán kavarodott,
Fát csavartak ki, füveket téptek,
A pataknak vize megzavarodott,
S a fák közül az őzek kibújni féltek.
A bús nótát a tornádó felülzengte,
Az öreg szél zenéje siratta lányát,
S ki arra tévedt, borzadva emlegette
A hajnal s a széllány örökös táncát.
