alkonyi fények kúsznak a járdán
csíkot húznak a házfalakon
tétován mintha alakod látnám
a valóságot most hátrahagyom
nyílik egy ablak zenekar hangol
széllel flörtöl a szólógitár
házfalak között sírva barangol
majd lehull mint a haló virág
lehajlok érte cipőmön sár van
hallom hangod a falak mögül
te vagy abban a halott virágban
dúdolsz nekem a felhők közül
látom karcsú ujjaid táncát
fürgén siklanak a húrokon
homlokod ráncát átformázzák
szerelmes szemem és mosolyom
semmibe nyúlok a hang elúszik
csorog a nap a dombok haján
árnyak lebegnek a földön túlig
vérszínű felhő súgja: talán
elkapnám előttem ég az úton
te vagy kiáltok de hasztalan
elfogyott fényem a földön túlon
árny lettem én is anyagtalan
leül a sötét a házak közé
levetkőzik a színes világ
sivár flaszteren semmi ölén
nekem ragyog egy vörös virág
A vers a Szófa irodalmi lap 2025-ös „Kabátot a gombhoz” mágikus realizmus pályázatán 2. díjat nyert
