Vigyél be örömödbe
Tükörfagyos tekintetek,
Szívemen koppanó hideg szavak,
Jégbilincsbe szorult vágyak között
Nem tudok élni.
Vigyél be örömödbe!
Úton
Lábad alatt kígyózik az út
elfogyott, szétpergett a múlt
kapkodva futsz rövid életed után
eléred talán egy új nap hajnalán
ismeretlen jövőd még homályba vész
hiszel, remélsz, hogy egyszer odaérsz.
Szivárvány
Vad indulataim, haragom súlya
sötét szárnyú démonokként
fölöttem tornyosultak.
Te egemre festetted
– hogy felszabadíts –
békéd színes hídját.
Mester vagy.
Rálépek, nem tehetek mást:
én is megbocsátok magamnak.
Modern Bábel
Arcod ragyogó tükrén
titkát felfedve tűr,
megcsillan az örök szépség,
de fenyegető árny kél,
s nyújtózik fölfelé
a véges emberi mű.
Még fázom
Még fázom,
még magamba zárom magam,
de mosolyod már munkál
dermedt szívemben,
olvasztja fagyott szavam,
üzeni: bízz bennem,
életre keltelek, tiéd a világom.
Köszönöm!
Holnap már örömmel ébredek,
s fényedért Neked virágzom.
Öreg fák
Álomba zuhant múlt,
holnapba rohanó jelen,
haldokló sötétség
és örökös ragyogás
fényfátyolba burkolt
magasztos őrei
vigyázzátok a teremtést,
a rendet, tartsatok ki,
álljatok állhatatosan,
némán és rendületlen,
míg eljön az idők teljessége,
hogy mindent magába öleljen.
Alakíts át!
Formálj, véss, kalapálj,
ha kell, hát fájjon!
A nagy nap,
ha majd eljön,
jónak, szépnek,
igaznak találjon.
Ahol véget ér
Ahol véget ér erőm
képességeim
Te ott vársz türelmesen
lábam lábaddá nő
kezem kezeddé ered
szemem végtelenre nyílik
átölel tekinteted
nem szomjazom többé
lelked élő forrás
vize bennem csobog
örökké…
Kérlek
Vadnak születtem,
vadak közt, vadul éltem,
mindent akartam,
senkit sem kíméltem.
Néha álmodom veled,
olyankor vágyom Rád.
Kérlek, szelídíts meg!
