Már évek óta, egész nap az ablaknál ült, és figyelte az embereket. Mi mást is tehetett volna, hiszen egyebe sem maradt, mint az idő, bár az is olyan gyorsan folyt ki a kezei közül, mint homokórából a homok. Homlokát az ablakhoz támasztotta. Szegények, ingatta a fejét együtt érzőn, amikor reggel a futásukat végző, átizzadt pólójú, vagy délután a munkából, vásárlásból hazatérő, nehéz szatyrokat cipelő, tűsarkújukban botladozó asszonyokat nézte. Meggyötörtek és fáradtak voltak, de igyekeztek ruganyosnak, fiatalnak és vonzónak látszani. Ha tudnák, motyogta magában, ha tudnák, hogy semmi értelme az egésznek. Sajnálta, de megértette ezeket a nőket, mert jól tudta, mi az, ami hajtja, űzi őket. Egykor ő is közülük való volt. Fáradtan lehunyta szemét, hogy átadja magát emlékeinek.
Úgy rohant fel az ötödik emeletre a teli bevásárlószatyorral, hogy még a levegőt sem kellett szaporábban vennie. Sem tüdejét, sem az izmait nem vette túlságosan igénybe a lépcsőzés. A munkahelyén egész nap ült, szinte vágyott már a mozgásra. Gyorsan összeütötte a vacsorát, tréningruhába bújt, és máris újra a lépcsőket rótta, de most lefelé. A házból kiérve föltette a fülhallgatót, és elindult, hogy szokásos köreit lefussa.
Talpa a zene ritmusára dobbant a salakon.
Büszke volt magára. Alakja az ötvenhez közeledve is lányosan karcsú volt. Örömét mégis felhő árnyékolta. A drága kencék ellenére arcára mély barázdákat véstek az évek és a drasztikus fogyókúrák. Házasságával sem volt minden rendben, s ő elszántan küzdött a korral. Meggyőződéssel hitte, hogy örökké fiatal tud maradni. Úgy gondolta, ez a megoldás minden problémára, a szeretet kihűlésére, az egymás iránti érdektelenségre.
Talpa a zene ritmusára dobbant a salakon.
Másban nem is hitt. Csak saját magában. Úgy érezte, mindenre képes a maga erejéből; még az idő múlását is megállíthatja. Más megöregedhet, de ő nem. Mindent erre a lapra tett fel, egész életét ennek megfelelően rendezte be. Minden a teste körül forgott, szinte babonás áhítattal vette körül. Kultikus tárgyként tekintett rá, vagy még inkább kultusza egyetlen tárgyaként.
Talpa a zene ritmusára dobbant a salakon.
E tekintetben egyetértő társa volt férje is. Őt ugyanúgy magával rántotta a hús bűvölete. A saját húsáé. Minden szabad idejét arra áldozta. Ebben a számukra szent dologban tökéletesen egyek voltak. Az istenük volt a testük. Minden hitüket a testükbe, minden reményüket az örök fiatalságba vetették.
Talpa a zene ritmusára dobbant a salakon.
Gyerek nem szerepelt a terveikben. Nem akarták feladni kényelmes életüket. A szerelem amúgy is kihűlt már régen. Így aztán a piros betűs napok is kizárólag csak önmagukról szóltak. Karácsonykor Thaiföld, napsütés és vízi sportok, húsvétkor síelés a messzi hegyekben. Együtt, mégis külön. Nem hiányoztak a zaklatott ünnepek, a nagy családi összejövetelek, a sok munka, kötelező szivélyeskedés…
Rég volt. Újra az ablakhoz hajolt. Göcsörtös ujjaival letörölte a párát az üvegről, hogy jobban lásson. A nyüzsgés, a rohanás ugyanúgy folytatódott az utcán, csak az emberek cserélődtek ki, míg gondolatai a múltban kalandoztak. Ha tudnátok, ha tudnátok, sóhajtotta fájdalmasan.
Kopogtak. Reszkető kezével a tolókocsi kerekéhez nyúlt, és elfordult az ablaktól. Az egyik gondozónő lépett be.
Menjünk Kati néni, már itt vannak a betlehemező gyerekek. Mindjárt kezdődik a karácsonyi műsor.
Megigazította az idős asszony haját, gondosan elrendezte a plédet béna lábain, és kitolta a folyosóra.
