Elmentél, s én maradtam
hervadó, letépett mezei virág
otthagyva az őszi avarban
te már nem vagy, de én itt vagyok
szomorú, süket, érzéketlen szellem
nem úgy szólnak már a régi dalok
a mosolyt is magaddal vitted
bennem nincsen, arcomra fagyott
csak a tél rakott fészket, pedig hittem,
hogy ránk a nap majd örökké ragyog
de nincs tavasz, nincs nyár, sem ősz
a hideg királyként trónol szívemen
nem halad a tört lábú, sánta idő
terhét rám dobja, s én tovább cipelem
nem múlik…
- Varju Zoltan
