Nem értem magamat. Csak nézlek, egyre nézlek, és nem értem, hogy tudtam beléd szeretni. Mit láthattam rajtad, amikor először megpillantottalak, amitől rögtön megdobbant a szívem? Mi lehetett az, ami olyan vonzóvá tett, amiért mindent megadtam volna, csak hogy az enyém légy? Még emlékszem az érzésre, de ma már nem értem.
Éppen egy éve, karácsony előtt láttalak meg először. Azonnal elvarázsoltál. Kívánatosan szép és ruganyos voltál; ha hozzád értem, mintha bársonyt tapintottam volna. Valósággal élményszámba ment, amikor végigsiklottak rajtad ujjaim. Fantasztikus, bombasztikus formában voltál. Állandóan arra vágytam, hogy rám simulj, körülölelj, érezzem melegségedet, puha, lágy érintésedet.
És most? Egy év telt el, és nézz magadra! Mi lett belőled? Alaktalan, elfolyó amőba. Úgy nézel ki, mint egy kitaposott cipő. Semmivé lett a tartásod, csodás alakod, rugalmasságod, meleg, bársonyos tapintásod. Fakó, lompos látványodtól felfordul a gyomrom. Kellemetlen érintésedtől kevésbé semmire sem vágyom. Azt hittem, hosszú, boldog jövőnk lesz együtt. Sosem hittem volna, hogy ilyen gyorsan elérkezik az a pillanat, amikor kettőnk kapcsolatát felül kell vizsgálnom. Most mondd meg, mit tegyek? Rövid úton kidobjalak? Úgyis közeleg az ünnep, talán itt az ideje változtatni, lecserélni téged és nyitni az új felé.
Nem, nem! Képtelen vagyok rá. Ahhoz túl sok pénzt, időt, munkát fecséreltem rád. Meg aztán, az igazat megvallva, még így is nehéz lenne hozzád hasonlót találni. Magam sem tudom miért, de még mindig ragaszkodom hozzád. Esetleg megpróbáljuk újra? Hátha még helyrehozhatjuk a dolgot. Lehet, hogy én is hibás vagyok ebben az egészben. Talán más mosóport kellett volna használnom.
/A Tollinga művészeti portál pályázatán az Irodalom/egyéb kategóriában I. díjat nyert, valamint ugyanebben a kategóriában elnyerte a Közönségdíjat is. Szerepel a Novum Pro Kiadó gondozásában 2009-ben megjelent „A pillanat művészei” című antológiában/