Hány kínzó évbe telt, amíg megértettem —
Nélküled száraz fügefa vagyok csupán,
Hogy halálommá lett minden önző tettem,
S a sarjadó tavasz nem ad megújulást.
Szívemet kéreggel szorítottam körbe —
Éltető vized áramolni nem hagyom
Fényedet elűztem magamtól örökre —
Nem száll le éjszakám, nem kel fel hajnalom.
Halódó ágaim össze mégsem törted
Száraz gyökereim véreddel öntözted
Könnyes keresztedet támaszomul adtad
Harmadnapra Veled én is feltámadtam.