Halálörvénybe szédültem.
Tempóznék gyorsan, rémülten,
de csak kuszán kalimpálok
– körülöttem köd és káosz.
Nyakam köré tekerednek
másodpercek, szekundumok.
Életemre merevednek
– szorul már az idő-hurok.
Elém siet sötét sorsom.
Sorspecsétem fel sem bontom,
úgysem érnék a végére
– villog a halál cégére.
Alattam ólomsúlyon jár a láb…
Vége, innen már nem megyek tovább.
Érákon át tart a haláltusa…
Vagy ez itt már az élet aktusa?
Molnár-Kozma Alexandra Az emlékezés útján a csend mögé ha nézek sarokba szórt vaskos tévedések térdelnek vezeklő magányban a múlt elnyűtt molyrágta paplanján az óhaj már
Új divat volt terjedőben a világ játszóterein: a gyerekekre új, kényelmes, ámde kissé mégis ormótlan szkafanderszerű ruhákat aggattak szüleik, amitől pont úgy kezdtek
Volt-e valaha is élete? Már abban sem volt biztos, csak azt tudta, hogy most nincs. Kiürült agy, kiürült szív, kiürült has. Hogy is lehetne így
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
