Prológus
Van a férfi és van a macsó. Az előbbit ereje tudatában lévő visszafogottságáról, udvariasságáról, az utóbbit tolakodó harsányságáról ismerni meg.
A pizsamája fölött csíkos fürdőköpenyt viselő középkorú férfi magabiztos ábrázattal lépett a liftbe. Két, rövid fehér köpenybe bújt fiatal, csinos nővérke álldogált odabenn. Épp csak annyira hagyták abba az elmélyült pusmogást, amíg vetettek az újonnan érkezőre egy közömbös pillantást, aztán visszatértek csiklandós titkaik megbeszéléséhez. Miközben a lift lassan zötyögött fölfelé, a férfi kíváncsian mustrálgatta a bimbózó szépségeket. Bántotta ez a kirekesztő magatartás. Megköszörülte a torkát, és felöltve legmacsósabb mosolyát, a lányokhoz fordult.
– Szép kislányok mit keresnek ebben a csúnya kórházban?
A nővérkék egyszerre fordultak felé. Mindkettőjük arcára ugyanaz a megrökönyödés és felháborodás ült ki. Tekintetükből szó nélkül is kiolvashatta, amit gondoltak. Azért nem adta meg magát ilyen könnyen. Jókedvet erőltetve folytatta.
– Látom, magukra férne egy igazi férfi társasága, aki tudja, mit kell tenni az ilyen hamvas kis virágszálakkal. Láttak már maguk egyáltalán igazi férfit közelről? Szerintem nem. Na, tudják, mit? Amint túl leszek a vizsgálaton, meghívom magukat a büfébe egy üdítőre, hogy jobban megismerkedhessünk.
Az egyik lány, barna hajú, nagy kék szemekkel, hirtelen támadt érdeklődéssel kérdezte:
– Milyen vizsgálatról van szó?
– Ó, csupán egy gyors urológiai vizsgálat. Tulajdonképpen semmi az egész.
– Tényleg semmi – húzódott széles mosolyra a barna lány szája, és kópésan csippentett a szemével barátnője felé. – Volt már ilyen vizsgálaton?
– Még sosem – felelte a férfi, majd tréfálkozva hozzátette: – Egyszer mindent el kell kezdeni, nem igaz?
– De, bizony! – vihogott a szőke lányka, tenyerét a szája elé kapva.
– Mi olyan vicces? – bizonytalanodott el a férfi, látva, hogy mind a két lány pukkadozik az elfojtott nevetéstől.
Olyan magával ragadó természetességgel és életerővel robbant ki belőlük a kacagás, hogy akár akarta, akár nem, ő is velük nevetett. Eltartott egy ideig, mire alábbhagyott a számára teljesen érthetetlen jókedvük.
A barna, kékszemű nagyot fújt, aztán nekiszegezte a kérdést:
– Tudja, milyen az a vizsgálat?
– Nem – válaszolta kissé bátortalanul, mert felfedezett valamit a lány szemében, amit inkább nem szeretett volna ott látni.
A lift közben megállt, és a lányok vele együtt kiszálltak. Tétován nézett szét a folyosón, nem tudta merre induljon. Most már nem is kívánta annyira a nőtársaságot. Rossz előérzet szorongatta a torkát. A barna lány megfogta a karját, és egyenesen a szemébe nézett.
– Azért én mégis elmondom. Tudja, imádom a munkámat! Nem csak csinálni szeretem, hanem szívesen beszélek is róla. Szóval az urológiai vizsgálatnál az orvos benyúl az ujjaival oda, ahol a nagydolog szokott kijönni, és belülről jól megtapogatja a prosztatáját.
A férfiban meghűlt a vér. Ilyesmi rémálmában sem jutott volna eszébe. Érezte, hogy kiszáradt a szája. Nagyot nyelt.
A lány azonban kegyetlenül folytatta:
– Ezután egy kis kamerában végződő csövet vezetnek be oda, ahol pisilni szokott.
Még mondott valamit a lány, de azt már nem értette, mert olyan érzése támadt, mintha víz alá nyomták volna a fejét. Tisztán hallotta, amint a buborékok előbugyognak a szájából, füléből, aztán teljes sötétség borult rá.
Amikor magához tért, egy vizsgálóasztalon feküdt. Valaki finoman pofozgatta, és folyamatosan ismételte: „ébresztő”. Fölnézett. Egy komoly férfiarc hajolt fölé.
– Csakhogy eszméletre tért! Majdnem sikerült magát összetörnie a folyosón. Ha nincsenek ott a nővérkék, komoly baja eshetett volna. Ennyire azért nem lesz szörnyű a vizsgálat – nyugtatta az orvos.
Hálásan nézett a dokira. Persze, hogy nem lesz szörnyű. Azok az alattomos kis fruskák csak ijesztgették. Máris sokkal jobban érezte magát.
– Rendben. Úgy látom visszatért a normális arcszíne – állapította meg az orvos. – Akkor kezdhetjük?
Megadóan bólintott, és csak azt kívánta, hogy gyorsan legyen túl az egészen.
– Nővérke, kérem a kesztyűt, aztán lássunk hozzá – fordult hátra az orvos.
– Máris , doktor úr! – hangzott a válasz.
A hang úgy érte, mintha gyomorszájon vágták volna. Egy pillanatig még bízott valamilyen csodában, de azonnal elszállt az összes reménye, amikor kárörvendő mosollyal megjelent mellette a barna hajú lány.
– Kérem, uram, vegye le a nadrágját, és tegye a lábát az asztal végén álló kengyelekbe! –mondta hangosan, majd nagy kék szemében pajkos fénnyel a füléhez hajolt és belesúgta: – Imádom ezt a munkát. Tudja, már alig várom, hogy láthassak egy igazi férfit közelről.
