István Kalász: Éjjeli vadászat

Van egy erdőrész, a 245-ös út melletti föld után, ott át lehet menni a határon. A patak itt keskeny, bozótos húzódik a fák mögött, takar, alig fér el az autó, de mégis. Ott jönnek át, ott mennek vissza. Abba a másik országba. Tudod, hogy ketten jönnek, az egyik figyel, ő vezet, a másik tudja, hogyan kell feltörni a kocsit, ő viszi el az autót. A megyei út mellett több kocsma van, büdös, rothadt helyek, van motel, a Tomi Motel. Hétvégén zene szól, az emberek isznak, dartot dobálnak, a falon megy a tévé, üvöltöznek. Van kupleráj is, a Love-City, a kocsik a ház mögött, a tisztáson parkolnak, és ők… A sötétben jönnek, az egyikük ért az elektronikához, a zárakhoz, betöri az ablakot, viszik a kocsit.
Te a faluban laksz, a kastélyba jársz dolgozni. Mindenesgábor, ez vagy, a mindenesgé, a lapát, a seprű, a biztosíték csere, kamra az alagsorban, lakat, drót, az udvar, hé, szétesett egy szekrény, hé, menjen, nézze meg, be kell vinni az raktárba az árut, a gondnok hívat…
Egyedül laksz. A falu szélén. A ház a tied, másfél szoba, konyha, fürdő, anyád meghalt rákban, van Zémann, a szomszédod, de az bolond, városi idióta, átjár a határon, képzelődik. Te szakiskolát végeztél, kőműves vagy, nőd nincs, kerékpárral jársz a kastélyba. És… Embert öltél kedden.
Aznap: a kiserdőből kikanyarodott eléd az a barna, sáros terepjáró. Benne két szarházival. Te éppen haza kerékpáron, a terepjáró zúgott előtted, aztán kanyar előtt jobbra, a földútra hajtott, a kocsi eltűnt a fák között. Az ég sötétedett, péntek délután volt, fújt a szél, november végére járt, a gondnok aznap nem adott pénzt. Az öregek röhögtek a folyosón, hogy hülye vagy, hogy tűröd, rosszkedved volt, ekkor jött a barna terepjáró, benne a két mocsokkal.
Utánuk mentél, tapostad a fagyott földön a kerékpárt, a barna kocsi a bokros emelkedő mögött állt, a két férfi előtte állt, cigarettáztak. Bementél a faluba, a polgárőrséghez, iroda, olajkályha, csikkek konzerves dobozban, mondtad, itt van a terepjáró, amiről beszéltetek, kell valaki, hadartad, aki figyel, este megállítja őket, átjöttek megint! Az irodában hárman voltak, G. mondta, a gyerek születésnapja van, nem mehet, az öreg D., a volt rendőr, sem tudott, végül J. maradt, ő veled egykorú volt, a barátnője elhagyta, egy focista vitte el a lányt. J. bólintott, menj haza, egyél valamit, este kimentek a kocsival, kilenckor dudál, jó vadászat lesz, vigyorgott, nem igaz? Ti ketten… Meg a nagy sötétség.
J. el akart menni a faluból, ilyeneket beszélt a múltkor, mikor találkoztatok, J. azt hiszi, hogy a városban jobb, ott van mozi, uszoda, kiállítás…, fogorvos. Meg vannak nők. Itt csak a kocsma, a bolt, a polgármester háza van, a sok rossz fogú ember, a nők öregek. És mindenkinek vizenyős a szeme a rossz, vassal teli víztől.
Álltál a konyhádban, nézted az arcodat, a zavaros szemedet a falra akasztott tükörben. Nézted a falat is, anyád meszelte utoljára, mész való ide, mondta az anyád, nem az úri falfesték, a falon már terjengett a penész, nem fűtöttél rendesen. A falud kis falu, körömpiszok, de van a varroda, búvárruhákat raknak össze a nők, kéthetente jön a holland kamion, van a kertészet, oda hozzák az embereket, te itt születtél, mindent tudsz, mint isten, mindenkit ismersz, mint az isten, ő ezt csinálja, ő abból él.
És van az országhatár, az meg bajt hoz. Annak az embernek, aki körömpiszoknak csúfolta a falut, belevertél a képébe. Ez a falu nem piszok. Így hajoltál fölé. Megértette?
De a határ mögött minden zavaros, büdös, jönnek a szarháziak a barna terepjáróval, sunnyognak a menekültek is, a vadak Algériából, Nigériából, Boszniából, a fene tudja honnan, megeszik a tyúk alól a tojást, viszik a kerékpárt, és jönnek még fura vadállatok, ragadozók is a hegyekből, így mondja a szomszédod. A bolond Zémann. A határon túl áll a bezárt téglagyár, ott gyülekeznek. Napokig várnak, majd indulnak sorban, mint a rabok.
Álltál a konyhádban, pislogtál magadra, hallgattad a híreket, ez drágább lett, meg sikkasztás miatt, ettél kenyeret, virslit, volt pálinkád, erős, rossz, a szemed még véresebb lett, bementél a szobába, elaludtál a kanapén. Álmodban macska ült a mellkasodon, sárga volt a szeme, taposta a szívedet.
Kint, a ház előtt J. dudált, erre ébredtél, mentél ki a jeges hidegbe, indultatok a sötétbe, és azt érezted, teszel az emberekért valamit. Ezért a sok lusta alakért. A házfalak mögött lapuló gyáváért. Megmutattad J.-nek a helyet, itt mennek át a határon, J. nevetett, fűrészt vett elő, kidöntött két fát, recsegtek, dőltek a törzsek a fekete útra, már nem férnek át, mondta J., itt maradnak! Te pedig? Arra gondoltál, J. okos, és neked ez miért nem jutott eszedbe. Az út szélén, nem messze a falutól, a kanyar mögött vártatok, a bokrok takartak benneteket. J. mesélte, hogy gyerekként az apja verte őt szíjjal, bottal, ő nem akarja a saját gyerekét ütni. Majd. Ha lesz. Te azt mondtad, gyerekként akkor kaptál a nagyapádtól, ha megérdemelted. És a szíj jobb, verés után nehéz abban a kézben bízni, ami ütött, jobb a szíj, a bot. Rend kell, hogy legyen a világban, a fájdalmat mindenki érti. J. azt kérdezte, miért haragszol ennyire? Mi bajod van a világgal? És te nem tudtad a választ. Így beszéltetek arról is, hogy nincs munka, a kastélyban sok a zavaros dolog, az igazgató vadászik, a gondnok sunnyog, a gyerekek szöknek. A faluban meg mi megy? A kultúrban esküvőznek, megy a dajdaj, filmklub sincs már, J. mondta, el fog menni Angliába tavasszal, money kell. Tizenegy óra múlt, J. elbóbiskolt, csönd volt, elgémberedtél. Mintha nem lett volna karod, lábad, kiszálltál, a falu felől vörös fény szivárgott fel az űrbe, igen, itt jó élni gondoltad, és J. is jó volna bátynak, lenne családod, barátod, mennétek be a városba, nőket hajtani, vagy a kuplerájba az út mentén, így mentél a nedves sötétbe vizelni. Aztán vissza a kocsihoz.
J. állt az úttest közepén, szemben a barna terepjáró, vakított a fény, vágott a szemedbe, stop, kiabált J., stop, állj meg, a terepjáró és egy kombi fénylett az úton, dudáltak, kiabáltak, aztán a kombi áthajtott J.-n. Rohantál ki az útra. Azok elhajtottak, nálad volt a pisztolyod, utánuk lőttél, errefelé mindenkinek van fegyvere, a tied Makarev volt, a piacon árulták csomagtartóból, igen, kihoztad magaddal. Lőttél kétszer, J. feküdt az úton, az arca összetört, haja a szemét takarta, a karja ferdén állt, a karórája leszakadt, nem kellett nézned rajta semmit, halott volt.
Telefonon hívtad D.-t, mondtad, hol vagy, mi történt, jöjjenek! J.-t lehúztad az útról, ültél mellette, betakartad a testét pokróccal, ne fázzon, ezt hitted: J. fázik. És öklendezett benned a düh, nézted J. sáros ujjait. A barna földet fogták. Jött D., jött a rendőrautó, mentő, a rendőrök kiabáltak, hogy mi francot állt J. az úton, sötétben veszélyes, mondtad, segíteni akartál, elkapni a tolvajokat, J. is segíteni akart, vitték a kocsit, a kombit, láttad, arra mentek… Végül a rendőrautó elindult. Elég volt, gondoltad, a rendőröket nem érdekli semmi, két kamasz ez, te mész a gyilkosok után. D. ült az autóban, istenem, bámulta a telefonját, hogyan mondjam meg az anyjának. Mondtad, maradjon csak, neked dolgod van. Beültél J. kocsijába, indítottál, hat golyó volt még a pisztolyban, elég lesz. A vadászathoz. Tíz perccel később futottál a sötétben. A hang felé. A terepjáró nem messze a ledöntött fáktól próbált a bokrok között utat törni, igen, megkerülték a fatörzset, vetted a telefont, hívtad D.-t, szóljon a rendőröknek, az elágazás után, jobbra, ott áll a kocsi, ott jöjjenek be, lesz egy földút. Futottál tovább. Aztán megláttad a terepjárót. Világítás nélkül a bokrok között. Az egyik férfi állt a kocsi mellett, káromkodott. Üvöltöttél, stop, feküdj a földre, ne mozdulj, te rohadék. A másik férfi ekkor lőtt, nem láttad hová, de messze volt a golyó, a lövedék nem látott téged. Az, aki a kocsi mellett állt, az a férfi lehajolt, és te meghúztad a ravaszt.
Érezted, eltaláltad. A férfi eldőlt. A másik még lőtt egyet, futni kezdett, zörgött a bokor, elhalkult. Csönd lett. Csak a férfi nyögését hallottad. Mást nem. Talán a távoli szelet. A fákat, ahogyan hajlottak a szélben. Nyugtalanul. Vetted a zseblámpát, rohadék, mondtad, fölé hajoltál, a férfi arcába ütöttél a fénnyel. Ekkor hirtelen megijedt a kezed, féltek az ujjaid, a férfi arca fehér volt, viaszfehér, a szája nyitva, elöl hiányoztak a metszőfogai. Borotválatlan volt. A fekete sála félrecsúszott. Nem tudtad megint mondani, hogy rohadék. Benned maradt a szó. A férfi mondott valamit, mi van, nem érted, hajoltál hozzá közelebb, a te nyelveden mondta, hideg van. A terepjáró koszos volt, papír fecnik, rongyok, széttaposott flakonok mindenfelé. Az olajos, szakadt üléshuzaton. Pokróc nem volt sehol. J.-re gondoltál, hogy meghalt, mert ez az ember idejött. Lopni. Megint az arcába világítottál. Kerested a sebet. A hasa vérzett. Fekete volt a kabátja. Hideg itt nagyon, mondta megint az ember. És mosolygott. Kérdezted, hogy hívják, nem válaszolt. Mondtad a nevedet, a férfi mosolygott. Megkérdezted, miért lopták el az autót? Mire jó ez? A férfi hallgatott. Kérdezted, hol lakik, van-e családja. Nézted, milyen rossz cipője volt. Vékony tornacipő. A férfi hallgatott. Kérdezted, gyereke van-e, a férfi nyögött. Telefonáltál, mondtad, hogy itt fekszik egy ember, vérzik, siessenek. Jöjjön a mentő is. Siessenek! A férfi feje alá tetted a sapkádat. Megköszönte. Nézett rád egyre. Mondtad, nem kellett volna idejönni, a pénz nem minden, az autókért az emberek sokat dolgoztak, nem akarják elveszíteni. Nem igaz? A férfi hallgatott. Aztán intett, hogy szeretne mondani valamit, közel hajoltál, a férfi mondta, cigaretta, kabát. Ott, zsebben, kéri. Kivetted, a férfi mutatta, tedd a szájába, betetted, meggyújtottad, a férfi szívta, nézett rád.
Az egyik karját lassan felhúzta, feküdt, dohányzott, nézett téged. Mutatta, hogy vegyél cigarettát, mondtad nem dohányzol.
Aztán meghalt.
Nemsokára jöttek a rendőrök, kérdezték, ki lőtte le, D. mondta, ő beszélt veled, többször hívtad telefonon, így találtál a sebesült férfire, feküdt meglőve, összevesztek a tolvajok, a társa lelépett, átment a határon, van ez így, D. intett, hallgass, és te hallgattál. Hajnalban értél haza. Szürkült. Nem tudtál bemenni a házba. Csak ültél az udvaron, a hajnali homályban a farönkön, a kút mellett. Jött a macska, éhes volt, nyávogott, nézett rád, mindig az állat egyen előbb, mondta anyád, igen, emlékszel, hajnalban jött ki a házból, kiengedte a tyúkokat, a fejükön vörös volt a taraj, mindig azt gondoltad, ha megsimítod őket, a fejük lángolni fog, először a taraj, aztán a tolluk lobban lángra, izzó golyók menekülnek előled. Szólt a telefon, D. hívott, mondta, minden rendben, ne törődj semmivel. Te mondtad, semmi sincs rendben. D. hallgatott, végül azt mondta, tovább kell élni, feküdj le, ekkor felálltál, nagyon lassan bementél a házba. A macska jött utánad, nyávogta, hogy éhes, felugrott az asztalra, nézett rád, onnan mondta: Nézd, vemhes vagyok, kicsiket várok! – és te adtál neki enni.

*A határ~idők kötetből

További bejegyzések