A hegyek mozdulatlanok, mint a kimondatlan eskük.
Szélben hajló múlt, kőbe karcolt jelen.
Lélegezni kell, zúzmarát, csillagot,
őseink csendjét a fák között.
Az ég alatt rög és kő, minden lépés visszhang.
Lábnyomok a földben, emlékek a víz tükrén.
Határok húznak vonalakat, de a nyelv
átírja őket az égre. Határtalanul magyarok.
Szavakból hidat építünk, völgyek fölé, idők fölé.
Nem kérdés már, merre tartunk,
ott vagyunk minden kimondott szóban,
minden szívverésben, amely őrzi a tüzet.
Ha és talán. Remény és igazán? Ott leszek. Vagyok. De nincsenek mondatok. Várok. Mire? A tömör semmire. Az üresség csőre töltve, s a kéz már
A hajnal bontja szárnyait, szél viszi messze az éjjeli mélykék sötétet, mint óvó vándor, a fény gyöngyei ébresztenek apró páracseppeket. A percek lassan egymásba folynak,
elment Hedoné Erósz és Psyché lánya ki újra és újra feltöltötte mézzel a mézesbödönt elment lejárt munkaideje elment barlangba zárni szépséges arcát s kötni fátyolba
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
