Helytálltam. Nevettek rajtam.
Elbuktam. De újra meg újra felálltam.
Hittem, amikor kinevettek,
adtam, amikor elfordultak,
mert nem az számít, mit mondanak,
hanem hogy mit hagyok magam után.
A becsület nem alku tárgya,
a tisztesség nem áru,
és a kitartás nem kér tetszést,
csak teszi a dolgát, némán.
Hazudhattam volna – könnyebb lett volna.
Elvehettem volna – gyorsabb lett volna.
Megalkudhattam volna – kevesebb fájdalommal járt volna.
Elfordulhattam volna – nem kellett volna látnom a bajt.
Hallgathattam volna – senki sem ítélt volna el érte.
De ha így teszek,
mivé lett volna mindaz, amiért elindultam?
Hol maradt volna az igazság,
a szó, amely épít és nem rombol,
a tett, amely felemel, nem pedig eltipor?
Mert aki egyszer letér az ösvényről,
könnyen eltéved a sötétben.
Aki egyszer eladja az elveit,
nem talál vissza önmagához.
Én nem a könnyebb utat választottam,
nem a gyorsabbat,
nem a fájdalommenteset.
Hanem azt, amely végül
megmutatta,
hogy mégis érdemes helytállni!