Macskakövek csengenek léptem nyomán,
ismerős házak, keskeny udvarterek,
a Nemere lágy szellőt hoz a főtéren át.
Gyerekkorom kacagása csendül,
ezer emlék szívembe zendül.
A főtéren padok és vén gesztenyék,
Gábor Áron alakja néz felénk,
mintha mesélne a régmúlt időkről –
Istenem, hányszor futottam itt át,
csupa álom és csupa vidámság!
Egy ismerős arc rám ismer végre:
„Hazatértél?” – kérdi nevetve.
És én állok ott, mosolygok csendben.
Kézdivásárhely, te őrzöd álmom,
ölellek újra, édes szülőváros.