Nem kopogsz,
nem kattan a zár,
egyszer csak itt vagy,
két karomban már.
Átölellek,
csókot lehelek,
nem kérdezel,
csak némán felelek.
Jó, hogy itt vagy,
Kedves,
mosolyod keresem,
ölellek csendesen.
Félek lehunyni
két szemem,
Talán csak játszik
velem a képzetem,
Talán csak álom
mi nem való –
mosolyod keserem.
Átölel a csend,
kérdezek s nem felelsz.
Akarom!
Egyszer csak kattan a zár,
kopognak… s felébredek.
– Nyugalom.
Meg-megborzong az ébredő reggel, fűszálakon hűs gyémántharmat ring. Álmából egyre később kel fel, s fáradt fényével int a bágyadt nap. Szántókon, tó mellett, zöld folyónál
Nem alszom éjszaka. A köhögéstől rángatózó mellkasom belesajdul a becsípődött idegszálakba. Nem alszik éjszaka a harcvonallal szétszakított ország, belesajdul a gyilkos tűzijátékba. Lehettünk volna rendes,
Álmainkat a végzet szétzúzta, nyíló szerelmünk ékes szirmait üvöltő szél tépi, végig dúlja, kilesve a szív rejtett titkait. Eltűnt a mosoly, a szem fátyolos, az
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
