Puha lélegzeted könnyű takaróm az éjszakában
Mellkasod lassan hullámzó kőszikla párna fejem alatt
Szívverésed rendíthetetlen metronóm, horgony a sötétben
Emlékeztet, hogy tágra nyitott szemmel is álmodom
Összeragasztható még, ami egykor darabokra törött
Nézd, kintsugi szívem szuszogva alszik rajtad
mint az átlőtt csontú eb, mint ki sem talált, összevissza istenek: dobálja magát a tenger. dühénél csak kínja nagyobb: az örök idővel volt ő viselős,
kilakoltatnák az elnyújtott csendek, csókod nélkül telt éjek, de velem hál, nálam ébred, fészket rakott bennem rég az Érzet. otthonát rejtelmes léte aranyfonállal körbeszőtte, hagyott
Nekiindulunk, körbejárjuk a mohás temetőt, talpunk alatt csigák roppannak, felriadnak halottaink, alufóliával takart fésűk zenélnek szomorkásan a megbomlott nyárban. Rendőrkutyák terelik helyes irányba az elkóborolt
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
