El kell hát gyászolni a gyászt is,
karcsú gyertyát gyújtani a múlt sírján,
hiányod hiányával különbékét kötni.
Égeti a semmi a kezem, ujjaim között szökik emléked.
Egyszerre léptünk, a milettvolnaha meg én,
hűséges kis esőfelhőm, elmaradhatatlan társam,
mi lesz velünk, ha kisüt a nap?
mint az átlőtt csontú eb, mint ki sem talált, összevissza istenek: dobálja magát a tenger. dühénél csak kínja nagyobb: az örök idővel volt ő viselős,
kilakoltatnák az elnyújtott csendek, csókod nélkül telt éjek, de velem hál, nálam ébred, fészket rakott bennem rég az Érzet. otthonát rejtelmes léte aranyfonállal körbeszőtte, hagyott
Nekiindulunk, körbejárjuk a mohás temetőt, talpunk alatt csigák roppannak, felriadnak halottaink, alufóliával takart fésűk zenélnek szomorkásan a megbomlott nyárban. Rendőrkutyák terelik helyes irányba az elkóborolt
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
