Horváth Hajnalka: Álom

Összefutottam vele a napokban.
Nem számítottam rá a hétköznapok nyálkás folyásában.
Apró, mazsolaszerű öregember,
törékeny teste szinte átengedi a fényt.
Emlékeimben nagy és erős volt,
vakító, mindent betöltő energia.
Már csak pislákol, ottfelejtett temetői mécses harmadnapon.
Az emberek mind ugyanúgy viselkednek vele,
arcukon elnéző félmosoly.
Ez lett hát az álmomból, erőtlen, haldokló kis csillag.