Ülök a kávézó színpadán.
Ropogósra vasalt hófehér ingem jelzi csak naiv tisztaságomat.
Ölemben újszülött verseskötetemmel, farfekvéses gyermek volt,
helyette én sírtam fel a bábával.
Szüntelen egy szempárt keresek tekintetemmel, a két írisz a jelenbe horgonyoz,
az egyetlen vélemény az övék, bennük tükröződik vissza saját sebezhetőségem.
Nem remeg a kezem, hangom magabiztosan cseng, rá sem ismerek.
Ujjaimmal nem keresek támaszt az alkaromon lévő oroszlánban sem.
Szívemet a kis dohányzóasztalra teszem a mikrofon mellé,
élve boncolásra készülök.
Nem tudom, melyik a legelérhetetlenebb álom, szemem mögül papírra vetett kételyeim sikere
vagy az, hogy ott ülsz az első sorban, büszkeség hús-vér szobra.
Debreczeny György: félreolvasások 3.
november 27, 2025
