A lehangoló késő őszi idő és az ezekre a napokra jellemző nyirkos hideg megviselte az egészséges embereket is. Gyurika, mint minden ősszel és télen menetrendszerűen megfázott, belázasodott és ágynak esett. Mandulagyulladás, tüdőgyulladás felváltva úgy gyötörték vékonyka testét, hogy gyakran hatalmas dunyha alatt hol a hideg rázta, hol izzadtság borította be soványka testét.
Mamája ilyenkor aggódva virrasztott az ágya mellett és rakta ziháló mellkasára a hideg törülközőt, melyet gyakran kellett cserélni, mert az percek alatt átforrósodott, de a közel negyven fokos lázra alig volt hatással. Abban az évben is, mint rendesen a hideg késő őszi napokat felváltotta a sűrű hóesés és vastagon beborított minden utcát és kertet, és az udvarok is szinte járhatatlanok lettek.
Elcsendesültek a városok és a falvak, megkezdték téli álmukat. Az egyébként sorgos, dolgos emberek a házakba szorultak és a megérdemelt kényszerpihenés időszaka lelassította az életet. Csak a háziállatok etetése, gondozása maradt meg a mindennapok cselekedetének. Gyurikának is meg volt a feleadata, amikor nem volt beteg. Neki kellett gondoskodni, hogy a tyúkok és más szárnyasoknak legyen mindennap vizük, és bőségesen kapjanak kukoricát vagy napraforgót. De neki kellett a házvégi fészerből rőzsével vagy venyigével és hasított fával ellátni a fél konyhát elfoglaló hatalmas fekete sparheltet és a szobákat fűtő egyetlen sárga cserépkályhát.
Azon a késő őszi napon amikor a hideg köd és a szitáló havaseső átáztatott mindent, Gyurikát sem hagyta békén és az óvodából míg hazaért teljesen átázott, hogy estére úgy belázasodott, hogy félrebeszélt és vacogó fogakkal rémísztő szavakat suttogott. Mamája látta, hogy ez már nem a megszokott menetrend szerint megjövő mandulagyulladás, ez már több és veszélyesebb. Gyurika láza vészesen emelkedett. A higanyszál lassan elérte a legfelső értéket, negyven fok fölé kúszott és nem állt meg. Előkerült a gyakorta bevált népi gyógymód, a kamillás inhalálás, majd a hideg vizes nagy lavórba bemártás, de egyik sem használt. Egyre forróbb lett a kis teste és egyre hangosabban csapódtak egymásra a még meglévő tejfogai.
Már jócskán elfoglalta helyét az este, csak az utcák gyéren világító lámpái adtak némi jelt, hogy itt élnek még emberek mert a házakból már nem szűrődött ki semmi fény, csak a kutyák ugattak, ha valaki megzavarta téli nyugalmukat.
De Gyurikának hosszú gangos családi házának kivilágított szobái jelezték a szomszédoknak, itt valami baj lehet. A mindig figyelmes szomszédok másnap érdeklődve kérdezték Gyurika mamáját – Te Maris! Mi történt nálatok tegnap este, és egész éjszaka mert égtek a lámpák? – Gyurika mamája, csak annyit mondott, hogy Gyurika megbetegedett. De a szomszédoknak ez nem volt újdonság, mert csak annyit mondtak – Ja, ja – és hozzátették – Akkor már jobban van? – Hajnalban itt volt Pongrácz doktor úr, és adott neki injekciót. Hála az Istennek. – zárta le rövidre a beszélgetést Gyurika mamája, majd visszament a házba. Gyurika ágyához sietett és megnyugodtan látta, hogy békésen szuszogva alszik, de a láza ugyan még magas volt, de az életveszélytől már nem kellett tartani. Gyurika mamája fáradtan, kimerülten leroskadt az egyetlen kényelmes karosszékbe és visszaidézte és szinte újra átélte az elmúlt órák eseményeit. Bízott Istenben és hittel szipogva kiáltott hozzá, hogy fia ne haljon meg. Az est folyamán gyakran mérte Gyurika lázát és rémülten látta, hogy hajnali kettő körül a láz már közelített a negyven fokra, amikor eszébe jutott, hogy van a faluban egy orvos, aki a főutcán lakik és a házában rendel. Gyorsan felöltözött és nagy sietve a doktor házához rohant. Amikor odaért kilihegte magát és hosszan becsöngetett. Hallotta a házból kiszűrődő csengő hangját, de miután nem látott világosságot a földszinti ablakot öklével csapdosta, és a kaput is egyszer-kétszer jól megrúgta.
-Pongrácz doktor a falu egyetlen orvosa, mindennap a betegek közt élt, rendelt, és ha kellett házhoz is ment. Ezt mindig kerékpárral vagy gyalog tette. Népszerű és sokak által csodált köztiszteletben álló ember volt. A napi fáradtságos szolgálat után esténként élte társadalmi életét. Legtöbbször vacsora vendégekkel, tisztelőivel, barátaival együtt tárgyalta az aktuális eseményeket. De a jó fajta paksi Schiller-ből is jócskán fogyasztottak, ezért az igazság bátrabban tudott kibontakozni, mert az ötvenes években is ez egyáltalán nem volt veszélytelen.
Azon a napon is, amikor Gyurika beteg lett a megszokott medrében teltek napjai, betegek látogatása, rendelés majd este a napot a szokásos közös vacsora és kártyaparti zárta. Azon az estén e megszokott program jóval az éjszakába hajlott és a szokásosnál fáradtabban tért pihenőre miután a vendégek végre elmentek.
A napi fáradtságtól szinte ájultan mély álomba zuhant, amikor a csengő és az utcáról feltörő égtelen zajra felriadt. Felkapcsolta a villanyt és a sok ágú flamandcsillár fénye hirtelen szemet bántóan elborította az utcára néző szobát. Az ablakoz botorkált félig ébren, félig alvó állapotban és azt kinyitva szólt le az utcára.
-Kérem mi történt, ki zörget ilyenkor hajnalban? – Gyurika mamája levegő után kapkodva csak annyit mondott – Jöjjön doktor úr, mert Gyurika fiam már haldoklik! Azonnal megyek, és alig telt el pár perc és már nyílott is a kapu és Pongrácz doktor a biciklijét taposva tekert a megadott címre. Mire Gyurika mamája hazaért, Pongrácz doktor bátorító mosollyal megnyugtatta a mamát és mondta – Az utolsó pillanatban jöttem és elkaptam a lázat. Beadtam a Gyurikának egy Penicillin injekciót mert csak az segíthetett. Még jó, hogy időben feltalálták mert sok életet mentett és ment meg. Gyurika mamájának a hálától elakadt a szava és csak annyit mondott, az Úr áldja meg doktor úr, hogy ebben a hidegben idebiciklizett és nem várt reggelig, köszönöm! Pongrácz doktor ezután még ellátta hasznos tanácsokkal az ápolással kapcsolatban, hogy hogyan ápolja a gyereket. Gyurika mamája azért egy kicsit panaszkodott a gyerekre, mondván Gyurika nagyon finnyás, alig eszik valamit csak, ami kedvére van, talán ezért beteges. Csak zsíros kenyeret hagymával, ha napközben megéhezik, de a spenótot és bablevest is szereti. Pongrácz doktor úr válasza csak annyit volt, hogy jól teszi, mert szervezetének most az a legjobb, amit jó étvággyal elfogyaszt. Aztán felállt ahogy jött, biciklin hazatekert, de előtte még Gyurika mamája kérlelte, hogy fogadja el azt, amit a fáradtságért neki szánt. Asszonyom, Ön nem tartozik semmivel, én örülök, hogy megmenthettem egy kis életet a jövő számára – volt a válasza.
Gyurika egész életében emlékezik arra az emberre, aki példát mutatott neki emberségből, önzetlenségből és emberszeretetből.
Azóta is keresi, kutatja hátha talál hozzá hasonlót. A kutatást, keresést még nem adta fel…
- Varju Zoltan
