Horák Andrea Kankalin: VALAHOL

Virágillat helyett
kénfüstöt okád a tavasz,
megszeppent madarak gubbasztanak
reményvesztett ágakon,
s ha mégis némelyik dalra fakad,
tankok dübörgése nyomja el
bátortalan énekét.

Bombák nagytakarítanak.
Ablakot tisztítani
nem kell,
széthullanak
a szennyes üvegszilánkok,
romba dőlt házak pora mar szemet,
s míg csüggedten vánszorog,
kormos könnyeket sír
férfi, asszony, gyerek.
Ártatlanok vérét issza a föld.

A mohó Homo sapiens
nem tanul.
Mindent akar,
végül semmije nem marad,
csak
fojtogató félelem,
pusztulás, kín, gyötrelem,
és jogtalan sarcot szed –
emberéleten.

Hiába lopakodik a tavasz,
füstös romok alá kényszerül.
Nem vigasztal,
mert
nem látja meg,
aki él,
s már nem láthatja,
aki hal.

További bejegyzések