Üresen kong
a reggel,
ködtől nyirkos
a gang,
valahol
halk harang
bong,
madársereggel
sikong az ég,
ma sehol a hang,
az az Egy
(az az új,
ami cseng),
bitang nehéz
a csend,
belereng
a lélek,
csak lézeng,
s könnyeket ejt
a tél,
épp olyan,
mint én.
mint az átlőtt csontú eb, mint ki sem talált, összevissza istenek: dobálja magát a tenger. dühénél csak kínja nagyobb: az örök idővel volt ő viselős,
kilakoltatnák az elnyújtott csendek, csókod nélkül telt éjek, de velem hál, nálam ébred, fészket rakott bennem rég az Érzet. otthonát rejtelmes léte aranyfonállal körbeszőtte, hagyott
Nekiindulunk, körbejárjuk a mohás temetőt, talpunk alatt csigák roppannak, felriadnak halottaink, alufóliával takart fésűk zenélnek szomorkásan a megbomlott nyárban. Rendőrkutyák terelik helyes irányba az elkóborolt
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
