Mocsokban ébredtem,
mégis tiszta maradtam,
hiába öntöttek küszöböm elé
annyi szemetet.
Esténként hazugság vetett nekem ágyat,
s ijesztő álmokat látott a kerevet.
Üres reggeleken sovány volt az étel:
„kötelező” indításként
kaptam néhány kopírozott szót,
a főfogással más lakott jól.
Korgó gyomorral émelyegtem –
eljött a böjt ideje.
Mosolyogva lépek át az újabb
szeméthegyeken,
már csaknem plafonig ér a szenny,
mégse verem falba fejem,
eltakarítom az akadályokat,
közben hallgatok, nyelek nagyokat,
hogy lelkem könnyebb legyen.
„Tiszta udvar, rendes ház” –
falvédőszöveg, mégis igaz.
Udvaromat már rég belepte a gaz,
ide nem elég fűnyíró,
szakképzett kertész kell,
hatékony gyomirtó…
de tavaszi napfény fürdet sugaraival,
csendes eső mossa fáradt lelkemet,
s maradt még hófehér lapom,
melyre színesebb életet festhetek.
