Valahonnan
ismerős a kép;
áporodott kórterem,
fullasztó hőség,
a levegőbe páracsíkot gőzöl a nyár,
klórszagú ágyban fekszik
a szerelem,
karjába elixír csordogál –
csipp-csepp, csipp-csepp,
hány csepp
kell az élethez?
Nem számolom,
csacsogok, hogy teljen az idő –
viccet mesélek,
önfeledt hahotád jön válaszul,
új történetek születnek bennem,
megírom majd mindet,
most szóban kapod,
szórakoztatlak –
vettem neked a piacon sárgadinnyét,
felkockázom, finom lesz,
közben zene szól majd –
rock, blues, jazz,
és felmászunk a Parnasszusra is,
meglessük, mit csinálnak ott a nagyok –
s míg az infúzió fuzionál testeddel,
dolgozik belül,
én magamon kívül vagyok,
de nem mutatom,
füledbe dúdolom kedvenc dalod,
hangom nem remeg,
kapóra jön a színpadi rutin;
összenézünk, szemem se rebben,
remek színész veszett el bennem,
talán majd Oscart is kapok
kiváló alakításomért;
a bohócok is ilyenek –
olykor sírnak a mélyben,
szemükben mégis csintalan fények
hazudnak,
s miközben könnyesre nevettetnek,
lelkük zokog;
felrázom magam,
meggyőző mosolyt küldök feléd,
erős vagyok;
átölellek,
erős vagy,
súgom
határozott gyengédséggel;
talán ez kevés az élethez,
de most
nem hibázik Isten.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
január 8, 2025
