Horák Andrea Kankalin: fOrdítva

szakadt a ritmus de igéznek képek
velem gördül a gondolatfonal feléd
bentről azok a lángok kint is szépek
megmaradnak mind bár te alig sejtenéd
a tölgyfa életét miért daloltam
s hogy eldúdoltam már a legtöbb szólamot
halomba gyűrtem neked egyszervoltam
meg azt is mi általad lettem és vagyok

lassú ébredés ez derengőn dúló vad vihar
belém lopózott már rég édes-észrevétlenül
csaknem gyors halál lett az éden s belátom bizarr
ha egyszer árnyra fény aztán a fényre árny kerül

egy zene zár belém éppen hallgatom
nem engedlek magamból tékozlás miatt
még gyógyulnom kell de nincs oly hatalom
mely felülír téged s életemből kihagy
a szikrák ringó ritmusra cikáznak
pillényi tört ütem minden csillanásuk
sziporka örök nemlétük hiányt ad
mert a csillagokkal szőtték át az álmunk

Szakadt a ritmus, de igéznek képek,
velem gördül a gondolatfonal feléd.
Bentről azok a lángok kint is szépek,
megmaradnak mind, bár te alig sejtenéd,
a tölgyfa életét miért daloltam,
s hogy eldúdoltam már a legtöbb szólamot,
halomba gyűrtem neked egyszervoltam,
meg azt is, mi általad lettem és vagyok.

Lassú ébredés ez, derengőn dúló vad vihar,
belém lopózott már rég, édes-észrevétlenül.
Csaknem gyors halál lett az éden, s belátom, bizarr,
ha egyszer árnyra fény, aztán a fényre árny kerül.

Egy zene zár belém, éppen hallgatom.
Nem engedlek magamból tékozlás miatt.
Még gyógyulnom kell, de nincs oly hatalom,
mely felülír téged, s életemből kihagy.
A szikrák ringó ritmusra cikáznak,
pillényi tört ütem minden csillanásuk,
sziporka örök nemlétük hiányt ad,
mert a csillagokkal szőtték át az álmunk.

További bejegyzések