Lesem hogyan tűnik el
az éjszaka a folyón túli földeken
viszi-e magával
gyötrő kínjaim sokaságát
bontogatom avas szirmaim
izzadtságszagú fészkemen
köröttem
néma fekete madár repdes
vöröslő keleti fény pirít
tegnapról maradt kenyérszeletet
bizakodom
ma is elkerül a kínzó éhség
nem marja vén arcomat szedresre
hajnali fagyok mérge
közben sótlan
könnyeimmel telik csorbult lelkem.