Nem kérdezem hol voltál
most itt vagy
olyan mint vihar után
kisütő nap
felszáradnak a fájások
megszűnik a sóhaj
pillanatra szűkült
a végtelen idő
nincsenek kérdéseid
hisz tudod
nem léteznek válaszok
holt idő a múlt
pár villanás a közös
emlék
soha ki nem alvó lánggal
újra izzítja a vágyat.
A fák már gombolgatják reggeli fagyköpenyüket, De a napot még felhők opálüvege takarja. Bolondos kispatak fecseg fáradhatatlanul havas bölcsőjében, Az uszadékfák torlaszában csipkefüggönyt Fagyaszt a
mostanában egyre többet beszél a múltról a kísértések gyermekkoráról ahová mindannyiszor magával visz engem is az idő lyukas markára bízza a homályból előbillenő kusza képeket
A teremtés előtti időkben, mikor nincsenek még nemek, kirakom eléd mindenemet: Arcom sokszínű pírját, nyirkos kezemben félelem, szárnyat bontani képtelen képzelet kalitkába zártan vár, kerubok
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
