Mámorba fetrengve a fehérség
fátylában
őrjöngtünk a szerelem mámorában
izzó parázsfényben
fürösztötte testünket szűnni nem akarón
az ismeretlen kéj
elvesztünk az élvezetek bujaságában
és nem voltak esték
sem hajnalok
Úgy borulj testemre mint akkor a havon
már nem mozdulok kedves
jég maradok.
mint az átlőtt csontú eb, mint ki sem talált, összevissza istenek: dobálja magát a tenger. dühénél csak kínja nagyobb: az örök idővel volt ő viselős,
kilakoltatnák az elnyújtott csendek, csókod nélkül telt éjek, de velem hál, nálam ébred, fészket rakott bennem rég az Érzet. otthonát rejtelmes léte aranyfonállal körbeszőtte, hagyott
Nekiindulunk, körbejárjuk a mohás temetőt, talpunk alatt csigák roppannak, felriadnak halottaink, alufóliával takart fésűk zenélnek szomorkásan a megbomlott nyárban. Rendőrkutyák terelik helyes irányba az elkóborolt
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
