Mikor még voltak álmaim
csodálatos könnyűnek éreztem
ezt a világot
benne jónak az embereket
illatoztak a virágok
madarak csókolóztak a fákon
s tiszta volt a réten a harmat
tiszták voltak a gondolatok
gyengédek az ölelések
boldogan sírt fel az újszülött
áldott volt a kéz mely kenyeret adott
éreztük jónak lenni csodálatos
akkor még voltak álmaim,
de már nagyon rég ébren vagyok
Tizenöt járólap a folyosó végéig. Hét bordó, nyolc szürke. Hibásan rakták le a szélén, bordó járna a két szürke közé. Tizenöt járólap vissza, a cetlikkel
Nem az erőtlen ölelések – felröppent madarak váratlan zuhanásai – nem a fáradt lobogások – elfújt lángok halk sírásai – hanem a félúton megállt kézfogások
Utálod magad. Magad leginkább, amiért nem bírod. Őket szereted, persze, hogy szereted, egy gyereket nem lehet megbánni, mindkettőt akartad, de akkor is! Nem
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
