Tölgyesi Géza gitárjára tisztelettel
Mélységből indultam cifra lovon
istentelen rossz utakon
kemény idők tépáztak
szaggatták húsom
megmártóztam kéjben
mocsokban fetrengtem
sanyargatott testem
végül oltárodra tettem
rég elhagyott cifra lovam
kuszált álmok hálójában
tisztaságod megálmodtam
benned örök üdvre leltem.
Mert lángoddal ösztönöztél
érdemes e szenvedés…
Meg-megborzong az ébredő reggel, fűszálakon hűs gyémántharmat ring. Álmából egyre később kel fel, s fáradt fényével int a bágyadt nap. Szántókon, tó mellett, zöld folyónál
Nem alszom éjszaka. A köhögéstől rángatózó mellkasom belesajdul a becsípődött idegszálakba. Nem alszik éjszaka a harcvonallal szétszakított ország, belesajdul a gyilkos tűzijátékba. Lehettünk volna rendes,
Álmainkat a végzet szétzúzta, nyíló szerelmünk ékes szirmait üvöltő szél tépi, végig dúlja, kilesve a szív rejtett titkait. Eltűnt a mosoly, a szem fátyolos, az
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
