(Poetica mortem)
Megkötözve fetrengek
a költészet partján
belül fáj csak a bilincs
mi nem enged repülni
vergődök a sok férc
alkotások között
bambán bámulom
a tovatűnő időt
hát ennyit érnek a szavak
a gyémánttá csiszolt gondolatok
csupán kövek
a megsárgult papírlapok között.
mint az átlőtt csontú eb, mint ki sem talált, összevissza istenek: dobálja magát a tenger. dühénél csak kínja nagyobb: az örök idővel volt ő viselős,
kilakoltatnák az elnyújtott csendek, csókod nélkül telt éjek, de velem hál, nálam ébred, fészket rakott bennem rég az Érzet. otthonát rejtelmes léte aranyfonállal körbeszőtte, hagyott
Nekiindulunk, körbejárjuk a mohás temetőt, talpunk alatt csigák roppannak, felriadnak halottaink, alufóliával takart fésűk zenélnek szomorkásan a megbomlott nyárban. Rendőrkutyák terelik helyes irányba az elkóborolt
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
