(Kedvesemnek vigaszként)
Beborít a tehetetlenség
álnok fellege
béklyóba tart szegénységem
gyötrelem hallgatnom zokogásod
megváltanálak a kíntól
csepp vagyonkámmal
de hasztalan ábrándozásom
kevés vagyok én
ezekhez a nábobokhoz
útszéli koldus egy senki
hiába forgatom tollam is
csak egyszerű vigéc vagyok
ám egyszer fellángolok
elégetek minden kötelet
mi megköti kezünk
véres tenyerünkkel
az égre felírjuk szabadság dalunk…
álmodunk e holnapot
tegnapunk nyomorából
fényes boldog csillagot.
