Rezdületlenné vált arcomon a csalódás
megkövültek már a barázdák
a derű látszólag elkerül pedig bennem van
a minden napok kacagása
mozdulatlanná vált a bánat akár az öreg vízimolnár
porosodó festett képen
tükrébe néz hold az égen millió éve öregszik
tűnik és újul rendületlen
nem tudom táncát követi megroggyan már a léptem
csak egyben vagyok teljes
akár az árnyak a tükörben lassan homályosodva
tűnök el örökre.
mint az átlőtt csontú eb, mint ki sem talált, összevissza istenek: dobálja magát a tenger. dühénél csak kínja nagyobb: az örök idővel volt ő viselős,
kilakoltatnák az elnyújtott csendek, csókod nélkül telt éjek, de velem hál, nálam ébred, fészket rakott bennem rég az Érzet. otthonát rejtelmes léte aranyfonállal körbeszőtte, hagyott
Nekiindulunk, körbejárjuk a mohás temetőt, talpunk alatt csigák roppannak, felriadnak halottaink, alufóliával takart fésűk zenélnek szomorkásan a megbomlott nyárban. Rendőrkutyák terelik helyes irányba az elkóborolt
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
