Híres B. Ede: Andante pianissimo

        Szokatlanul hosszú ujjaival matatott a kopott asztaltetőn. Kicsit figyelmesebben nézve, észrevehető volt a mozdulatainak szabályos ritmikája, akárha billentyűket ütögetne. Fejének lassú mozgása követte a ritmust.
Már kevesen vagyunk, akik még emlékezünk rá, S. Tihamér bárzongorista volt hajdanában. Haja fekete, hullámos fürtök omoltak homlokára, ahol ma számtalan barázda fut.
Csak a szemének tüzét vélem a réginek, mit sem változott a kínnal telt évtizedek alatt.
Reszkető ujjai a rongyos zakó zsebében kutatnak, egy üres, gyűrött cigarettás dobozt kotor elő.
Maga elé teszi, fölé hajol, csodálkozó arckifejezéssel nézi, ugyanúgy, mint negyed órával ezelőtt.
A pultnál vettem egy csomag jobb minőségű cigarettát, csendesen elé csúsztattam az asztalon. Felemelte a fejét, rám nézett, rekedtes hangon megszólalt:
– Na, te gazember, mi van, urizálunk?
A hosszú ujjak már bontogatták is a dobozt. Szótlanul elfordultam, el akartam indulni, de a hátamba vágta reszelős szavainak kését:
– Majd lássalak ne sokára, te… gazember!
Az ajtóhoz érve, halk kuncogását hallottam.